Valamikor hallottam egy történetet arról, hogy egy házaspár festményt vásárolt volna egy festőtől, de végül nem egyeztek meg; azt mondta a festő, hogy nekik mégsem akar eladni képet. A házaspár ugyanis aszerint kezdett válogatni, hogy melyik kép színe, kerete illik majd a bútorukhoz. Ez nyilvánvalóan nem jó módszer arra, hogy képet vásároljunk és érthető módon az alkotónak sem esik túl jól.

De hogyan is válasszunk festményt vagy bármilyen műalkotást abba a környezetbe, ahol lakunk vagy dolgozunk, ahol egy légtérben kell élnünk akár egy életen át a kiválasztott alkotással?

Manapság a zene az a művészeti ág, amivel akkor is találkozunk, ha nem akarunk. Szól a rádióból, a tévéből, ha bemegyünk egy bevásárlóközpontba, zene szól mindenhol. Van, amikor észre sem vesszük, van hogy felkapjuk a fejünket, mert tetszik, amit hallunk. És van hogy idegesít a zene, mert nagyon nem a mi ízlésünk szerinti, amit hallunk. Ez utóbbi lemezt biztosan nem vennénk meg, akármilyen jó a borítója vagy jó a reklámja.

Így aztán az én gondolkodásom szerint furcsa szempont egy kép kiválasztásánál, hogy milyen kerete van egy képnek, vagy hogy a kép színei illenek-e a bútorhoz.

Egyetlen egy fontos szempont van: tetszik-e a kép? Megfog-e a kép, vonzza-e a szememet, lelkemet? Nem a kerete, nem a színei, hanem maga a kép megérint-e? Ebben persze már benne vannak a színek is és ha a festő jól választott, akkor akár a keret is. De a legfontosabb a kép maga. Megindít-e bennem valamit, ha ránézek, elkezd-e nekem mesélni, vagy én magam tudok-e mesélni róla, eszembe juttat-e valami régi szép, esetleg szomorú emléket? Ébreszt-e bennem gondolatokat? Egy jó kép előtt órákat lehet üldögélni és minden percben felfedezni rajta, benne új dolgokat – akár minden nap.

Ha csak a kerete tetszik, vagy csak a narancssárga függönyömhöz illő szín fogta meg a szememet, rövid életű lesz ez a szerelem. Ha csak azért választom a velencei lagúnás képet, mert a szomszédnál is láttam olyat, nem magamnak választok képet, hanem a környezetemnek.

Képvásárlásnál általában lehetőségünk van válogatni, hiszen vagy kiállításon, galériában esetleg egy honlapon vagy jó estben a festő műtermében nézelődünk. Figyeljük magunkat: melyik az a kép, amelyhez mindig visszatér a tekintetünk, melyik az, amelyiknél azt gondoljuk, na ez az! És ne törődjünk vele, ha esetleg az jut eszünkbe, hogy nem megy a narancs függönyhöz. Mert menni fog.

Ha érzek valamit, ami nyomot hagy bennem, meg fogom találni a kép helyét, mert jó esetben a lakásomat is a saját egyéniségemmel alakítottam, így a kiválasztott kép is illeni fog a környezetembe.